,,Ha valaki keresztezi az utunkat, mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek.”
James Redfield
Hiszem, hogy az sem véletlen, hogy Ön most éppen a bemutatkozó oldalamat olvassa. Az élet alakította úgy, hogy miközben Ön segítséget, támogatót keresett, eredményként az oldalamra navigált. Lehet, hogy nekünk is van egymásnak szánt üzenetünk?
Kedves Érdeklődőm!
Kérem, engedje meg, hogy pár sorban bemutatkozzak! Tenk Fanni Anna vagyok, tanácsadó szakpszichológus, autogén tréning gyakorlatvezető és képzésben lévő sématerápiás konzultáns.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szereztem meg az oklevelemet. Tanácsadói munkámat mental coach-ként az egyetemi éveim alatt kezdtem meg. Jelenleg is folyamatosan képzem magam, hogy a klienseimnek azt a magas színvonalú szolgáltatást nyújthassam, amit megérdemelnek.
Már a gimnáziumi éveim alatt tudtam, hogy felnőttként segítő munkát szeretnék majd végezni. Fiatal felnőttkoromtól kezdve magam is jártam terápiába éveken keresztül, valamint egyéni önismereti sajátélményt szereztem. Pszichológusi munkám során nem csak a megszerzett szakmai ismereteimmel és tudásommal dolgozom, hanem a lelkemmel és az egykori saját elakadásaim megoldási módjaival is. Épp ezért gondolom oly erősnek a beleérző képességem és a feltétel nélküli elfogadásom, megértésem is.
Miben tudok segíteni?
Szívesen segítem és kísérem el a változás útján, ha az alábbi területeken elakadást észlelt:
Életvezetés
· Életvezetési és döntési nehézségek, elakadások
· Stresszes és szorongást keltő helyzetek kezelése
· Önismeret fejlesztése
· Önértékelési problémák, önbizalomhiány
· Egészségmegőrzés, életmódváltás
Társas kapcsolatok
· Párkapcsolati nehézségek, elakadások
· Kommunikációs- és konfliktuskezelési problémák
· Társállat-gyászfeldolgozás
Munka, szervezetek világa
· Kapunyitási krízis, jövőtől való szorongás
· Motiválatlanság, céltalanság, kiégés
· Teljesítmény-problémák, perfekcionizmus
· Munka-magánélet egyensúly megtartásának nehézségei
· Munkahelyi problémák kezelése
Szakmai önéletrajz
Egyetemi végzettségeim
- Tanácsadó szakpszichológus, Családi és párkapcsolati tanácsadás szakirány
2023 – 2025
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest - Okleveles pszichológus, Vezetés- és szervezetpszichológia szakirány
2019 – 2021
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest - Okleveles viselkedéselemző
2016 – 2019
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest
Módszerspecifikus képzettségeim
- Autogén tréning gyakorlatvezető
2022 – 2023
Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület, Budapest - Sématerápiás konzultáns-jelölt
2022 – jelenleg is
Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület, Budapest
– Alapozó Modul – Propedeutikai és sématerápiás alapok, 2022. február
– 1. Modul – Általános Séma és Módmodell, 2022. február
– 2. Modul – Sématerápiás technikák alkalmazása a sémakonzultáns munka során, 2022. október
– 3. Modul – Csoportos sématerápiás önismeret, 2022. április
– 4. Modul – Csoportos szupervízió, 2023. május
Szakmai tapasztalataim
- Tanácsadó szakpszichológus – egyéni és csoportos pszichológiai tanácsadás
2025 – jelenleg is
Budapest és online - Pszichológus, Mental Coach, Szervezetfejlesztési tanácsadó
2021 – 2025
Budapest és online - Gyakornok – vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai terepgyakorlat
2021
Sämling Solution Consulting Kft., Budapest - Mental coach – egyéni és csoportos tanácsadás
2020 – 2021
Budapest és online - Tanszéki demonstrátor – Szervezet- és vezetéspszichológiai Tanszék
2020 – 2021
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest - Gyakornok – Pszichológiai Osztály
2019
Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Budapest
Szupervízoraim:
- Dr. Szalai Katalin – Klinikai szakpszichológus
Biró Gergely – Felnőtt klinikai és mentálhigiénéi szakpszichológus, pszichoterapeuta, integratív módszerspecifikus terapeuta, CBT terapeuta, VIKOTE CBT kiképző terapeuta
Önismereti sajátélményeim:
- Egyéni folyamat
· Sématerápia – 150+ óra
· Kognitív viselkedésterápia – 250+ óra - Csoportos folyamat
· Autogén tréning sajátélmény – 100 óra
· Sématerápiás önismeret – 10+ óra
· Individuálpszichológiai önismeret – 150 óra
Tagságaim:
- Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület, Budapest
2025 – jelenleg is - Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület, Budapest
2022 – jelenleg is - MVÜK – Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közössége, Budapest
2023 – 2024